Tíz kis robot képes 200 négyzetméternyi területet lefedni a szenzoraival. Közel 3 milló euróból, az Európai Unió társfinanszírozásában indult az a projekt az Uppsalai Egyetemen, mely egy olyan minirobot létrehozását tűzte ki célul, mely segítségével a rizstermesztők és az akvapóniás rendszerekkel gazdálkodók hatékonyabban és környezetkímélőbb módon tudnak majd gazdálkodni. A klímaváltozás miatt egyre nagyobb hangsúlyt …
Bejelzett a spenótom, hogy robbanószer van a közelben
Az MIT kutatói rájöttek, hogyan lehet hadra fogni a spenótot. Az első, második és harmadik olvasásra is igen hajmeresztő fejlesztés kiindulópontja a spenót természetes képessége arra, hogy a gyökerén keresztül érzékelje a talajvízben lévő úgynevezett nitroaromás vegyületeket. Ez ott kapcsolódik össze a hadászattal, hogy ezek a vegyületek nagy mennyiségben találhatók meg robbanószerekben, például aknákban is. …
Non-stop patogénvadász, és eszközokosító startup is bejutott a John Deere startup-inkubátorába
A világ egyik legnagyobb mezőgépgyártója, a John Deere négy startupot választott ki, akikkel idén kollaborációban fog dolgozni. A 2019-ben indított program lényege, hogy a John Deere szorosabbra fűzze a szálakat azokkal a technológiai startupokkal, akiknek a megoldásai hasznosak lehetnek a John Deere ügyfele számára. Az egész éves program a startupok számára lehetőséget biztosít, hogy tanuljanak …