Tíz kis robot képes 200 négyzetméternyi területet lefedni a szenzoraival. Közel 3 milló euróból, az Európai Unió társfinanszírozásában indult az a projekt az Uppsalai Egyetemen, mely egy olyan minirobot létrehozását tűzte ki célul, mely segítségével a rizstermesztők és az akvapóniás rendszerekkel gazdálkodók hatékonyabban és környezetkímélőbb módon tudnak majd gazdálkodni. A klímaváltozás miatt egyre nagyobb hangsúlyt …
Non-stop patogénvadász, és eszközokosító startup is bejutott a John Deere startup-inkubátorába
A világ egyik legnagyobb mezőgépgyártója, a John Deere négy startupot választott ki, akikkel idén kollaborációban fog dolgozni. A 2019-ben indított program lényege, hogy a John Deere szorosabbra fűzze a szálakat azokkal a technológiai startupokkal, akiknek a megoldásai hasznosak lehetnek a John Deere ügyfele számára. Az egész éves program a startupok számára lehetőséget biztosít, hogy tanuljanak …
Húsz év alatt a felére csökkent az idei év madarának populációja
.A cigánycsukot választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesület a 2021-es év madarának. A cigánycsuk Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25.000 Ft. A korábban nagy számban előforduló madárfaj nem véletlenül került a védett kategóriába, a hazai állomány 195-210 ezer párra tehető, az 1999-2019 közötti 21 évben drasztikus módon, 54 százalékkal csökkent a populáció itthon. A faj …